VERSENY ÉS SZABÁLYOZÁS 2010
Szerkesztette Valentiny Pál, Kiss Ferenc László, Nagy Csongor István

 |
Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének verseny- és ágazati szabályozás kérdéskörével foglalkozó negyedik évkönyve is a tudományos eredmények és a szakpolitika egymásra találását, a verseny- és ágazati szabályozás gazdasági elemzésekkel való alátámasztását kívánja elősegíteni. Mostani kötetünk az internet és a média szabályozási kérdéseit helyezi középpontjába. Megvizsgáljuk az internetes szolgáltatások keresletét, termelési folyamatát, egyes piacok fogyasztási szokásait, a szerzői jogok korlátozásának, a szellemi termékek digitális terjesztésének kérdéseit, a médiaszabályozás gazdasági és jogi kereteit, az adat- és tartalomtovábbító hálózatok semlegességének vitatott kérdéseit, a szélessávú oligopolpiacok túlszabályozásának veszélyeit, az egyetemes szolgáltatás fogalmának metamorfózisait. A kötet hálózatos szolgáltatásokkal foglalkozó részében első alkalommal foglalkozunk a hazai vízszolgáltatás helyzetével és részletesen elemezzük az egységesülő európai energia- és távközlési piacon jelentkező piaci trendeket. Az évkönyvet a témakör internetes hozzáféréseivel kiegészített, részletes hazai és külföldi szakbibliográfia zárja. A kiadványt elsősorban az ezzel a témával foglalkozó felsőoktatási intézmények oktatói és hallgatói, a verseny- és ágazati szabályozó hatóságok, az államigazgatás szakemberei, a bírói kar versenyjogi, szabályozási kérdésekben eljáró tagjai, a tanácsadó cégek, a fogyasztók szervezetei, az ágazati szabályozás, versenyhatósági eljárás által érintett vállalkozások munkatársai számára ajánljuk. A kiadvány a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült. |
A könyv fejezetenként letölthető innen:
VERSENY ÉS SZABÁLYOZÁS 2009
Szerkesztette Valentiny Pál, Kiss Ferenc László, Nagy Csongor István

|
Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének a verseny- és ágazati szabályozás kérdéskörével foglalkozó harmadik évkönyvében megvizsgáljuk, hogy a hálózati és externális hatások miként váltak a közgazdasági és jogi szakirodalom „forró” témáivá, mennyiben akadályozza az üzleti titok a hatósági határozatok felülvizsgálatát, milyen szerepet játszanak a „szakértők” a közigazgatási határozatok felülvizsgálatában. A jogi szempontú megközelítések mellett bemutatunk néhány, az ágazati és a versenyszabályozásban felhasználható elméleti és empirikus közgazdasági elemzési módszert. A hazai hálózatos szolgáltatásokat először OECD-adatok tükrében elemezzük, majd részletesen foglalkozunk a posta, a távközlés, a villamosenergia- és gázszolgáltatás piaci helyzetével. Az évkönyvet a témakör internetes hozzáféréseivel kiegészített, részletes hazai és külföldi szakbibliográfia zárja. A kiadvány a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült. |
A könyv fejezetenként letölthető innen:
VERSENY ÉS SZABÁLYOZÁS 2008
Szerkesztette Valentiny Pál, Kiss Ferenc László

|
A kiadványt elsősorban az ezzel a témával foglalkozó felsőoktatási intézmények, a verseny- és ágazati szabályozó hatóságok, az államigazgatás, a bírói kar versenyjogi, szabályozási kérdésekben eljáró tagjai, a tanácsadó cégek, a fogyasztók szervezetei és az ágazati szabályozás, versenyhatósági eljárás által érintett vállalkozások számára ajánljuk. A kiadvány a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült. |
A könyv fejezetenként letölthető innen:
VERSENY ÉS SZABÁLYOZÁS 2007
Szerkesztette Valentiny Pál, Kiss Ferenc László

 |
A kiadványt elsősorban az ezzel a témával foglalkozó felsőoktatási intézmények, a verseny- és ágazati szabályozó hatóságok, az államigazgatás, a bírói kar versenyjogi, szabályozási kérdésekben eljáró tagjai, a tanácsadó cégek, a fogyasztók szervezetei és az ágazati szabályozás, versenyhatósági eljárás által érintett vállalkozások számára ajánljuk. A kiadvány a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült. |
A könyv fejezetenként letölthető innen:

